Gyakran hallom ezt a fenti kérdést az Urufocival kapcsolatban ismerőseimtől, hogy a vallás, a szépirodalom, a szerelem, a filozófia és most ez a nemhete-téma mégis hogy kapcsolódik a focihoz?

Az a helyzet, hogy a világon minden kapcsolódik a focihoz, illetve a foci minden szinten kapcsolódik a világhoz. Nem tudok mondani hirtelen olyan aspektusát az életnek (lehet kommentelni), ami ennek a tételnek ellentmondana.

A futballon keresztül megérthető az egész világ, részben én is rajta keresztül fedeztem fel és értettem meg egy rakás dolgot, ami addig nehezen, vagy sehogy sem volt számomra megfogható. Gyakran idézem baráti társaságban ezzel kapcsolatban Esterházy egy nagy mondatát:

"A futball problémái a világ problémái."
(Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére)

 


 

És akkor most mutatom, hogyan kapcsolódik az e heti témánk a focihoz. Március 24-én a Focivilág Futballistát vegyenek! rovatában Guti esetleges eligazolásáról értekezett Harmos kolléga. Összesen 21 komment érkezett az [origo] olvasóitól, amiből az első egy spam, a második viszont már nyílt színi buzizás, amit aztán további 18 követ pro és kontra (azért 18, mert becsúszott még egy spam). Aki a linkre rákattint, elolvashatja az összeset, de én a biztonság kedvéért idemásolom sorban, az elsőtől haladva végig időrendben:


 Johnny T-Bone #20  2 hete 
Huha.. VIGYÁZAT URAIM FENEKÜK VESZÉLYBEN !! JÖN BUZI GUTI !! Minden csapatban nagy pánikot kelthet ez a hír...ki tudja hol köt ki? hehehehe...

 elnokkur #19  2 hete 
Válasz erre: Johnny T-Bone #1
Kilóg a kapa a szádból buzikám! Hala_Madrid! Visszatér F Perez, újra vásárolja a Galaktikusokat és visz mindent a Real! Zidane a legjobb!!

 bundy7 #18  2 hete 
Válasz erre: Johnny T-Bone #2
Te vagy a buzi bazdmeg.A MU-cikkekhez szólj hozzá,ne a Realoshoz hülyegyerek.Szánalmas fasz vagy.Kikapott a csapatod a hétvégén és az orrodat sem merted odatolni.REAL!!!

 hotx #17  2 hete 
Válasz erre: Johnny T-Bone #2
örülnél te annak ha olyan buzi gyerek lehetnél mint a guti...különbenis a MU ban csak verebek és szinészek játszanak CR el az élen és PS el bezárólag.HALA MADRID!

 clacka #16  2 hete 
Kedves Real-drukkerek, ne essenek kissé elvadult kartársam mintájára abba a hibába, hogy általános torz véleményt formálnak egy csapatról! Guti jó játékos, Giggsy, Scholesy, Carrick, Evra, stb. pedig se nem verebek, se nem színészek!:) Szép napot a drukkereknek!

 blasko #15  2 hete 
Én Real drukker vagyok,de tisztelem minden csapat játékosát!!!Guti jó játékos,de már nem ebbe a Realba való!"szerintem,de lehet tévedek":)Johnny lehet te nézed Guti seggét és irigykedsz!Hala Madrid

 Johnny T-Bone #14  2 hete 
http://i57.photobucket.com/albums/g230/laseleccion/otp/sxkiss.jpg - URAIM újabb buzi - STEVEN GERRARD !!! - a Gutis képek : http://www.gutih.com/wp-content/guti-pico-otro-hombre.jpg - gratula....Én még MU játékost nem láttam smárolni pasival..

 Johnny T-Bone #13  2 hete 
Megértem felháborodásotokat, a kedvenceitekről kiderül, hogy köcsög vítéz...nem lehet kellemes, mert ezek szerint ti is azok vagytok...:-)))) hülye kis buzik...menjetek szobára köcsögök...HAHAHAHAHA :-)))))!!!!

 Frixx #12  2 hete 
Válasz erre: Johnny T-Bone #2
Te tényleg ilyen hülye vagy? nézz utána, a Gutis képen az egy operaénekesnő...

 Frixx #11  2 hete 
a Gerrardos kép meg egyszerű photshop, nehéz észrevenni, de a háttérben lévő mez vonalain látszik...nem védeni akarom Gerrardot, mert ritka nagy paréj, de baromságokat nem kell beszélni akkor se

 Mfnmf #10  2 hete 
Válasz erre: Frixx #2
Ott a pont, szerintem is nézz utána Johnny, írd be a googleba hogy: Bimba Bose

 Johnny T-Bone #9  2 hete 
Annak az "operaénekesnőnek" pöcse van HAHAHAHAHA... az ilyen "nők" pasik és buzik !! Tényleg csak a jó indulat vezet amikor rávilágítok arra a tényre, hogy itt elég sok homok gyült össze pl:(bundy7,hotx (HOT és még tagadni meri???),blasko,stb...) - elmoshatnák őket...

 Johnny T-Bone #7  2 hete 
A Gerrardos kép IGAZI - a háttérben lévő lebegő ujjperc nem photoshopoláskor keletkezett hanem az egy ÚJ fajta műtéttel helyreállított ujjperc - a pasinak ILYEN AZ UJJA !!

 joejoe. #6  2 hete 
johnnyt a bolondokházából ír, nézzétek el neki hogy ennyire hülye. Buzi ő is, olvassátok el hozzászólásait, elég valószínű.

 NSXTOM #5  2 hete 
te nem vagy buzi.CSAK KÉT KÉZZEL SZERETED SZOPKODNI FIUK FASZÁT.NE TAGAD TE KIS SZÁNALMAS SZOPOMAT!SEGBE IS KEDVELED,MI?MERT SZOLOK A C.RONINAK OSZT JÓL +CSINÁL.Válasz erre: Johnny T-Bone #2


bundy7 #4 2 hete
Na pont a legnagyobb buzi mondja ránk,h buzik vagyunk.Johnny te egy szánalmas faszfej vagy.Neked az életed abból áll,h beleköss másokba és ez szánalmas.Nézz néha tükörbe te fos.

 Batigol #3  2 hete 
Szanalmas...es mi van akkor ha buzi?Az O dolga...,ettol meg nagyon nagy jatekos!!!

 barca12 #2  2 hete 
Én sem vagyok odáig a homárokért,de annak hogy homi vagy nem semmi köze a focihoz.Ha kiderülne messiről hogy buzi,marhára nem érdekelne,ha minden meccsen vág 2-3 gólt.

 Mfnmf #1  2 hete 
Na még1szer mindenki: nem buzi, az egy nő, csak kicsit fiús a testalkata: Bimba Bose egy spanyol énekesnő/modell.



Ezt látva megkérdeztem a Global Soccer PR- és marketingszakértőjét, hogy nem káros-e a mi brandünkre nézve, ha az [origo]-nak (aki ügyet sem vet a kommentek moderálására) és közvetve ezeknek az idióta olvasóknak szolgáltatunk tartalmat. (Persze az olvasótábor nagy része okos, értelmes emberekből áll, de ők a csendes többség, amit ez a hangos kisebbség a kommentek szintjén elnyom.)

Ezt válaszolta, teljesen korrekt, igaza van:

A cikk rendben van.
A hozzászólások egy más kategória. Szabadon mindenki azt mond amit akar. Véleményszabadság van. Ha a stílus megszegi a normákat, azt az origo-nak kell kordában tartania.
A cikk szerzőjére és a forrásra nézve nem látom károsnak. Itt nem a cikkről van már szó, hanem Gutiról, ...de már róla sem, hanem a homoszexualitáshoz való viszonyulásról, ....de már arról sem, hanem arról, ki mely csapat elvakult szurkolója stb., stb.
Károsnak tartanám bármilyen lépésünket. Ha valakinek lépnie kell ebben a szituációban egyáltalán, az a jogtulajdonos origo.
Változatlan szakmaisággal és színvonalon kell továbbra is a csapatunknak írnia. (Ahogy eddig tette) Akkor állja a próbát. Mindennel szemben!


Csak két szót tennék hozzá, én ennek drukkolok: úgy legyen!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mkmax 2009.04.11. 11:16:49

Kedves Weyer Balázs!

Csak nem Ön is Urufoci-olvasó? Akkor külön is köszöntöm, amúgy gratulálok az [origo]-hoz, remek és egyre csak jobb lesz. Én is csak a sportrovatos cenzúrázásért és egyéb bénázásokért neheztelek kicsit a szerkesztőire, simán lehet, hogy fogok még írni és meglesz a 100. írásom az [origo]-ra, most 93-nál tartok.

---------------

www.origo.hu/blogter_vege/index.html

Tisztelt Felhasználónk!

2009. április 10-étől az [origo] portál cikkeihez nem fűzhetők hozzászólások az eddigi felületen. A korábbi rendszerben rögzített regisztrációk (felhasználói nevek, jelszavak) az [origo] portálon a továbbiakban nem működnek, az ezekről küldött hozzászólások az [origo] felületein nem lesznek hozzáférhetőek. Az ezekkel kapcsolatos további felvilágosításért kérjük forduljon a korábbi hozzászólási rendszer működtetőjéhez, a Blogterhez.

A hozzászólási lehetőség más technológiai alapon hamarosan újra elérhető lesz; ezt felhasználóink új regisztráció után vehetik majd igénybe.

A váltás okozta esetleges kellemetlenségért elnézését kéri

Az [origo] szerkesztősége
süti beállítások módosítása