Nekem semmi bajom a focival. Stadionokba ugyanazért nem járok, amiért nem szoktam a milánói Központi Pályaudvar aluljárójában aludni (vagy este hat óra után a New York-i Central Parkban sétálni), de ha úgy adódik, érdeklődéssel és örömmel nézek meg egy-egy jó meccset a tévében, mert elismerem és értékelem e nemes játék valamennyi érdemét. Nem a focit utálom, hanem a focirajongókat.

Nehogy valaki félreértsen. A szurkolókkal ugyanúgy vagyok, ahogy a Lombard Liga a külföldiekkel: „Én nem vagyok rasszista, de maradjanak otthon.” Otthon, vagyis a kedvenc hétköznapi helyeiken (presszókban, családi körben, klubokban), illetve a stadionokban, ahol bánom is én, mi történik, jöjjenek csak a liverpooliak, legalább lesz mit olvasnom a fekete krónikákban, elvégre miféle circenses az, ahol nem folyik vér.

Azért nem szeretem a szurkolót, mert furcsa jellem: nem érti, hogyhogy te nem vagy szurkoló, és csak azért is úgy beszélget veled, mintha mégis az volnál. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen. Én, ugye, fuvolázni szoktam (egyre pocsékabbul, hogy Luciano Berio egyik nyilvános kijelentését idézzem, és bizony jólesik az embernek, hogy így figyelnek rá a Nagy Mesterek). Tegyük fel, hogy vonaton utazom, és szóba akarok elegyedni a szemközt ülő úrral, ezért egyszer csak azt kérdezem tőle:

  • Hallotta Frans Brüggen legutóbbi CD-jét?

  • Pardon: kinek a mijét?

  • Hát a Pavane Lachrymé-t. Az elején szerintem túlzásba viszi a lassítást.

  • Bocsánat, nem értem.

  • Van Eyckről beszélek, na. – (Szótagolva.) – Blockflöte.

  • Tetszik tudni, én… Az vonós hangszer?

  • Aha, értem már, szóval maga nem…

  • Én nem.

  • Furcsa. Na de azt tudja-e, hogy egy kézi gyártású Coolsmára három évet kell várni? Akkor már jobb egy ébenfa Moeck. Az a legjobb, legalábbis a bolti forgalomban. Gazzellonitól tudom, hogy szerinte is. Mondja, maga el szokott jutni a Derdre Doen Daphne D’Over ötödik variációjáig?

  • Én tulajdonképpen csak Parmáig megyek…

  • Ja, értem, szóval maga nem C-ben, hanem F-ben szokott játszani. Hálásabb is úgy. Képzelje, felfedeztem, hogy van egy olyan Loeillet-szonáta, ami…

  • Ki az a Löjjé?

  • Kíváncsi volnék, hogy áll a Telemann-fantáziákkal. Boldogul velük? Csak nem német billentyűzetet használ?

  • Nézze, a németekkel szerintem az a helyzet, hogy na jó, a BMW, az egy szuper kocsi, és hát le a kalappal, de azért…

  • Értem. Akkor a barokk billentyűzetet használja. Helyes. Tudja, a Saint Martin-in-the-Fields…

Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem, miről van szó. Az olvasó talán megérti, hogy szerencsétlen útitársam miért csimpaszkodik bele ezek után a vészfékbe. De ugyanígy megy ez a szurkolókkal is. A taxisofőr különösen nehéz eset:

  • Látta Viallit?

  • Nem, biztos épp házon kívül voltam.

  • De a ma esti meccset csak megnézi?

  • Nem, ma a Metafizika utolsó könyvével kell foglalkoznom, tudja, a Sztageiritával.

  • Helyes, nézze csak meg, kíváncsi vagyok. Szerintem lehet, hogy Van Basten a ’90-es év Maradonája. Maga szerint is? Azért persze Hagira is jó lesz figyelni.

És így tovább, mint aki a falnak beszél. Nem mintha nem érdekelné, hogy nem érdekel. Csak nem fér a fejébe, hogyhogy van, akit nem érdekel. Ezt akkor sem értené, ha három szemem volna, és két antenna állna ki a zöld pikkelyes nyakszirtemből. Fogalma sincs, mit jelent a Lehetséges Világok különbözősége, sokfélesége és összehasonlíthatatlansága.

Taxisofőrrel példálóztam, de ugyanígy megy a dolog, ha a beszélgetőtárs az uralkodó osztály tagja. Olyan ez, mint a gyomorfekély, gazdagot, szegényt egyaránt sújt. Érdekes azért, hogy olyan emberek, akiknek sziklaszilárd meggyőződésük, hogy mindenki egyenlő, egyszer csak képesek legyenek agyoncsapni a szomszéd városból jövő focidrukkert. Szerintem sírnivalóan csodálatos ez az ökumenikus sovinizmus. Mintha azt mondanák a Liga hívei: „Hadd jöjjenek azok az afrikaiak. Legalább jól elverjük őket.”

 

(1990)

 

 

Nem tudok most ide írni, addig irodalom lesz helyette. Stuani és Sebas Fernández hétvégi góljait az utolsó spanyol bajnoki fordulóban ugye azért mindenki látta?

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása