Írta: bmiky

Elszoktak a kolozsvári drukkerek a délutáni, napfényben rendezett mérkőzésektől, több mint másfél év után először fordult elő, hogy a CFR nem este, villanyfénynél fogadta ellenfelét. A tévéközvetítések azonban közbeszóltak (a Dinamo–Rapid bukaresti derbi volt a román bajnokság 22. fordulójának kiemelt mérkőzése), így a bajnok délután négytől játszott a FC Vaslui ellen.

Jó nyolcezren így is kilátogattak a dr. Constantin Radulescu-stadionba, ahol az I. liga történetének tán legnemzetközibb mérkőzését rendezték: a 22 kezdőjátékos között mindössze 4 román volt. A CFR három, a tíz forduló óta veretlen Vaslui pedig egyetlen hazai focistát küldött pályára, volt viszont három szerb, két szlovák, valamint egy-egy macedón, bolgár, togói, brazil és portugál a vendégeknél.

A találkozó küzdelmes volt, de nem túl látványos, kivéve a nyers erőfocit kedvelők számára. Kőkemény csata volt, rengeteg ívelgetéssel és fejpárbajjal, amit végül Juan Emanuel Culio klasszisa döntött el: a hazaiak argentin középpályása a 17. és a 61. percben adott két remek gólpasszt, Alcántara és Koné pedig kihasználták a helyzeteiket.

(törölt videó)

A Vaslui pontrúgásai viszont nem jöttek be, a ráadásban pedig a CFR csapatkapitánya, Cristian Panin szabadrúgásból állította be a 3-0-ás végeredményt.

(törölt videó)

A három kolozsvári „uru” közül csak egy játszott: Dário Flores ezúttal nem a védelemben, hanem a középpályán, szűrőként szerepelt 90 percen át. Ez volt eddigi legjobb kolozsvári meccse, annak ellenére, hogy a megszerzett labdákat igazán jól megjátszani nem tudta, hosszú indításai ritkán jöttek be. A válogatott Álvaro Pereira a meccs előtti napon érkezett vissza a vb-selejtezőkről, és még a 18-as keretbe sem került be. Agustín Viana viszont igen, de még melegíteni sem küldték el a meccs során.


A győzelem ellenére Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa menesztette a csapat cseh edzőit, ifj. Dusan Uhrint és Ales Jindrát. A télen kinevezett trénerek öt forduló alatt 10 pontot gyújtöttek, de a csapat hátránya nőtt az éllovassal szemben: a jelenleg negyedik CFR hátránya 7 pont a Dinamóhoz képest. Sem a szurkolók, sem a játékosok nem zárták szívükbe Uhrint, akit a portugál Antonio da Conceicao Silva Oliveira (korábbi munkahelyei: Sporting Braga B, Estrela Amadora, Vitoria Setubal, Trofense) vált. Ioan Andone, Maurizio Trombetta és Uhrin után ő lesz a CFR negyedik edzője az idei szezonban, ugyanakkor a klub negyedik külföldi trénere Cristiano Bergodi, Trombetta és Uhrin után. Elődeinél annyival lesz könnyebb dolga, hogy öt honfitársa is szerepel a játékoskeretben: Nuno Claro, Dani, Tony, Cadú és Andre Leao – bár utóbbi három jelenleg sérült.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mkmax 2009.04.06. 16:16:12

Ha már szóba került, idemásolom az utolsó [origo]-s cikkemből (Eltűnt pénzek és meggyilkolt vezetők - futballbűnözés Kelet-Európában (megjelent az Origón - 2009.02.12.)) kitörölt, vonatkozó részt:

"Ha már Románia és bűnözés, természetesen előkerül Gigi Becali neve is (otthonapolas.origo.hu/sport/focivilag/20050523bajnok.html?pIdx=1), igaz, a román szekcióban is a csapatok anonim bemutatásai dominálnak. Az ősszel a Bajnokok Ligájában szerepelt CFR Cluj elnökéről, Iuliu Muresanról állítják, az előző rendszerben a Securitate ügynöke volt, míg a csapat felemelkedéséért sok pénzt áldozó Pászkány Árpádot (www.origo.hu/sport/focivilag/bajnokokligaja/20080918-paszkany-arpad-sikercsapatot-epitett-kolozsvarott.html) pénzmosás gyanújával vizsgálták a helyi hatóságok, vádemelés azonban nem született az ügyben."

Forrásom ez az anyag: reportingproject.net/football/clubs/clubs_ro_cluj.html
süti beállítások módosítása