mkmax 2011.01.14. 07:59

Carlos Valdez

1983. május. 2.; Treviso FBC; 11/0

Teljes neve Carlos Adrián Valdez Suárez. Montevideóban született, 183 centi, 72 kiló. A védő a fővárosi Nacional nevelése, 18 éves korában mutatkozott be az első ligában. Bár akkor még csak négy találkozón kapott lehetőséget, együtt ünnepelhette társaival a 2001-es bajnoki címet – egy évvel később pedig már teljes jogú csapattagként, hiszen tíz meccsen szerepelt, ennyiszer fért be a válogatottakkal telezsúfolt együttesbe, amelynek védelmét Andrés Scotti és Alejandro Lembo vezényelte. Sosem tudta bebetonozni a helyét a kezdőcsapatban, a korosztályos válogatottakban azonban rendszeresen játszott. Ezzel kelthette fel a Serie A-ba frissen feljutott Treviso figyelmét is 2005-ben, a fiatal védő pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Bár az újonccsapat csont nélkül kiesett az olasz élvonalból, Valdez több mérkőzésen lépett pályára a szezon során, mint a Nacionalban korábban bármikor egy év alatt: 19-szer kapott szerepelt a gárdában, és fél év légióskodás után megnyílt előtte az út a felnőttválogatottba: Venezuelába már tíz Celeste-beli szerepléssel a háta mögöttt érkezett (jórész barátságos meccseken vetették be), de ugyanazzal kellett szembesülnie, mint annak idején a Nacionalnál.

 

 

Tapasztaltabb, nagyobb nevű védők állnak előtte a sorban, így csak a bronzmérkőzésen játszhatott a tornán, bár ott 90 percet. Türelmesnek kell tehát lennie, pontosan úgy, ahogy klubjánál tette, hiszen a Serie B-ben már gyakorlatilag végigjátszotta a 2006–2007-es idényt, ráadásul több bajnoki gólt szerzett, mint addig összesen: a Hellas Verona és a Genoa ellen is betalált a középmezőnyben végzett égszínkék-fehérek színeiben.

A Copa után Valdezt az akkor még élvonalbeli Reggina szerződtette. Azonnal alapemberré vált a bordómezeseknél, három idény alatt közel száz mérkőzést játszott – az utolsó szezont viszont már a Serie B-ben, miután együttese kiesett a legjobbak közül. A váltás mellett döntött, a 2010–2011-es szezont az ugyancsak másodosztályú Sienában tölti.
 

Ezzel vége a portrésorozatnak, ami miatt igazából ez az egész blog indult kb. két évvel ezelőtt, kipörgettem ide az összeset. Természetesen a Celeste megy tovább az aktuális eseményekkel és hétvégi összefoglalókkal, illetve készül a nagy összeállítás a világbajnokságról - maradjatok velem! :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása