A dél-koreaiak elleni szoros meccs után a Celeste Ghánával mérkőzött a legjobb négy közé jutásért és előre kevesen számítottak rá, hogy ez a több mint 120 perces összecsapás lesz az egész torna talán legizgalmasabb és mindenképpen legtöbbet vitatott mérkőzése.
Ahhoz kétség sem fért, hogy játéktudásban Tabárez mester csapata a nyerő, mint ahogy a pillanatnyi forma is Uruguay felé billentette a mérleget: míg Forlánék megnyerték a csoportjukat, Ghána éppen csak továbbcsúszott Németország mögött, pusztán gólkülönbéggel megelőzve Ausztráliát. Az első egyenes kieséses meccsükön aztán intenzíven szenvedtek az Egyesült Államok ellen 120 percen át – ráadásul négy mérkőzésükön összesen négy gólt rúgtak, abból hármat Asamoah Gyan, tehát az sem volt kérdés, kire kell majd leginkább vigyázni védekezésben.
Ami azonban még a Stade Rennes csatáránál is veszélyesebbnek tűnt a meccs előtt az az, hogy kis túlzással egy egész – méghozzá a rendező – kontinens állt a ghánaiaknak mögött.
Uruguay–Ghána 1-1 (0-1, 1-1) – 11-esekkel 4-2
2010. július 2., Johannesburg, Soccer City stadion, 84 017 néző, vezette: Benquerença (portugál).
Uruguay: Muslera – M. Pereira, Diego Lugano (Scotti, 38.), Victorino, Fucile – Á. Fernández (Lodeiro, 46.), D. Pérez, Arévalo, Cavani (Abreu, 76.) – Forlán, Luis Suárez. Szövetségi kapitány: Tabárez.
Ghána: Kingson – Sarpei, Pantsil, John Mensah, Vorsah – Inkoom (Appiah, 74.), Annan, K. Asamoah, Muntari (Adiyiah, 88.), K. P. Boateng – Asamoah Gyan. Szövetségi kapitány: Rajevac.
Gólszerző: Forlán (55.), ill. Muntari (45+2.).
Sárga lap: Fucile, D. Pérez, Arévalo, ill. Sarpei, Pantsil, John Mensah.
Kiállítás: Luis Suárez (121.).
Az első félidő borzasztóan sikerült a Celeste számára: előbb megsérült a védelem vezére, Diego Lugano, majd az agyatlan Sulley Ali Muntarinak a Kígyó térről megeresztett lövését nézte be szerencsétlen Muslera. Itt jegyzem meg, hogy a legnagyobb írói teljesítményt a 2010-es világbajnokság kapcsán egyértelműen a Muntari VB naplója című blog szerzője nyújtotta, gratulálok hozzá, alapmű, minden szava arany, booooya!
Visszatérve a találkozóra, az volt az uruguayiak szerencséje, hogy az ellenfél kapusa, Richard Kingson sem tartozik posztján a világ élvonalába: egy rosszul felállított sorfallal, rossz helyezkedéssel és egy szép Forlán-csavarással a második félidő elején meglett az egyenlítés. A győztes gól azonban nem akart összejönni egyik csapatnak sem, pedig a ghánai játékosok a 120 perc alatt 26-szor próbálkoztak lövéssel, miközben 12 uruguayi szöglet veszélyezette a kapujukat. (a meccs hivatalos statisztikái itt olvashatók) És akkor a 121. percben, a hosszabbítás hosszabbításában jött ez a jelenetsor, amire egyszerűen nincsenek jó szavak: érzések vannak csak, nagyon-nagyon vegyesek.
Aztán pedig a tizenegyesek a két cserehátvéddel, Scottival és Victorinóval, akik normál esetben a pályán sem lettek volna, a kettőt fogó Muslerával és persze a csereként beállt El Locóval.
A csoda és az öröm pillanatai, Uruguay a világ négy legjobb csapata között!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
AkovácsApéter 2011.02.17. 23:56:20
Állítom, hogy az igazságtalanságtól fuldokló-öklendező ghánai és egyéb fair-play lovagok ugyanazt tették volna, mint Suarez, feltéve ha van olyan jó reflexük.
Éljen Luisito, Viva La Celeste!