1982. május 14.; középpályás; Danubio; 8/0

Teljes neve Ignacio María González Gatti. Montevideói születésű, 180 centi, 73 kiló. Pályafutása sok tekintetben hasonlít válogatott- és (egykori) klubtársa, El Mota Gargano karrierjére. Két évvel idősebb lévén González már 2002-ben bemutatkozott a Danubióban, nem sokon múlott, hogy nem ünnepelhetett egyből bajnoki címet: a Nacional elleni elveszített döntő mindkét felvonásán szerepet kapott, az első mérkőzésen csereként, a másodikon már a kezdőcsapatban. A támadó középpályás a 2003-as idényben négy góllal járult hozzá a fekete-fehérek bronzérméhez, a következő, bajnoki címmel zárult szezonban pedig még kettővel növelte találatai számát. Gólveszélyessége a csatárok mögött, amolyan visszavont ékként szerepelve egyre nő: a 2005-ös Libertadores-kupa csoportkörében kétszer volt eredményes, az első európai mintára rendezett, 2005–2006-os hazai idényben nyolc góllal, legutóbb pedig 13 találattal lett a Danubio legeredményesebb játékosa, utóbb főszerepet vállalt együttese történetének harmadik bajnoki címében. Ő és Gargano voltak azok, akiket a szövetségi kapitány érdemesnek talált ebből a gárdából a beválogatásra. A Copán a tapasztaltabb, támadóbb szellemű González kapott több szerepet, igaz, többnyire csereként: csak a bronzmeccsen volt kezdő (amikor Tabárez megint 3-4-1-2-t játszatott a Celestével), a mexikóiak elleni vezető gólnál ő tette El Loco Abreu fejére a labdát.
 

 

Nacho 2008 januárjában indult el világot látni, az AS Monaco kölcsönözte ki nevelőegyesületétől, a Danubiótól - a francia kiruccanás azonban nem sikerült valami jól, hiába lőtt gólt az Olympique Marseille-nek, nem marasztalták a hercegségben.

 

 

Az év nyarán mégis megvette a Valencia CF, amelynek azóta is a játékosa, habár klubja minden átigazolási időszakban lepasszolja őt valahova: szerepelt a Newcastle Unitedben (súlyos sérülése miatt mindössze két mérkőzésen), a görög Levadiakoszban és most a Levante UD-ben. Ott legalább két régi ismerőssel, Munúával és Stuanival játszhat együtt, bár ebben a 2010-2011-es idényben eddig csak három mérkőzésen jutott szóhoz, kétszer kezdőként, egyszer pedig csereként.

 

 

Annál mindenképpen jobb játékos ő, mint amit eddig európai légióskodása során mutatott...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása