A nyolc közé jutásért folytatták a párharcokat tegnap este az együttesek az Európa Ligában, talán emlékszünk a legutóbbi körre, a 16 között három érdekelt klubunk maradt: az FC Porto, a Benfica és az Ajax.

A hollandok egygólos hazai veresége a brazilokkal telezsúfolt Szpartak Moszkva ellenében nem igazán érdekes, mert ugyan Nicolás Lodeirót nevezték a sorozatra, de eddig egy percet sem játszott, Luis Suárez pedig már eligazolt onnan – és a nevezési szabályok következtében nem játszhat új csapatában, a Liverpoolban, amely így ki is fázott Portugáliában az SC Braga otthonában, szintén 1-0-ra.


 

A portugál csapatoknak viszont jól megy az Európa Ligában idén, hiszen nemcsak a Braga várja előnnyel a visszavágót, hanem a két lisszaboni együttes, Benfica és a Porto is. Előbbi tegnap este hazai pályán fogadta a Paris Saint-Germaint, és a franciák már az első negyedórában megszerezték a vezetést egy lesgyanús találattal. Éppen jókor, a félidő előtt pár perccel kapott egy fantasztikus gólpasszt Maxi Pereira, aki jobblábas létére ballal vágta be a kapuba a labdát, 1-1 a szünetben. A fordulatos, izgalmas mérkőzésen mindkét csapatnak volt lehetősége megszerezni a győztes gólt, ez végül a csereként beállt argentin légiósnak, Franco Jarának sikerült, 16-ról szépen lőtte ki a hosszú sarkot.

(törölt videó)

Legalább ekkora bravúr az FC Porto moszkvai győzelme is, a Sárkányok a helyi CSZKA-val meccseltek, a küzdelem pedig a fenti találkozóhoz hasonlóan izgalmasra sikerült. A csapat három uruguayi légiósából ezúttal az eltiltását töltő Álvaro Pereira nem játszott, ott volt viszont a kezdőben Jorge Fucile és Fredy Guarín gólja után nem sokkal, a 73. percben beállt Crisitán Rodríguez is a brazil csodacsatár, Hulk helyére.

Benfica–PSG 2-1
CSZKA Moszkva–FC Porto 0-1
Ajax Amszterdam–Szpartak Moszkva 0-1


Hacsak valami nagyobbfajta tragédia nem történik, négy játékosunk bejut a legjobb nyolc közé a sorozatban, szép dolog ez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AkovácsApéter 2011.03.11. 14:37:10

Maxi gyönyörű gólt lőtt, a labdaátvétele élményszámba ment, ha Messi vagy C csinálta volna, egy hétig ez folyna a híradóból.
Azért Nicolas mégiscsak Ajax játékos, meg Luisito is egy klubikon, szóval én nem örülök annak a ruszki győzelemnek Amszterdamban...
süti beállítások módosítása