Álvaro Recoba

1976. március 17.; csatár; FC Internazionale; 69/11

Teljes neve Álvaro Alexander Recoba Rivero. Montevideóban született, átlagos termetéhez (177 centi, 76 kiló) kivételes tehetség és technikai képzettség társult. Az El Chino (Kínai) becenévre hallgató támadó az ország egyik leghíresebb nevelőklubjában, a Danubióban kezdte pályafutását. Már igen fiatalon, mindössze tizennyolc esztendősen bemutatkozott az uruguayi élvonalban, és nem is akárhogyan. Az 1994-es évben tizennégy találkozón hat alkalommal volt eredményes, a rá következő szezonban pedig húsz találkozón öt gólt szerzett.

Kivételes képességeire a válogatottnál is felfigyeltek, 1995 januárjában mutatkozott be a válogatottban Spanyolország ellen. Nem is maradt sokáig a nevelőegyesületében, hanem az ország egyik legnevesebb klubja, a szintén fővárosi Nacional játékosa lett 1996-ban. Itt sem vallott szégyent, első évadjában mindjárt nyolc gólt szerzett. A következő évben csak a fél szezont töltötte a Nacionalban, mert nyáron, a bajnokság félidejében elvitte őt az olasz FC Internazionale, miután a bolíviai 1997-es Copa Américán is kitett magáért, Venezuela ellen be is talált. Recoba azon a tizenegy mérkőzésen, amit még a Nacionalban töltött, kilenc gólt ért el.

Olaszországban a milánói szupergárdában csak a kispadra fért, de ez nem zavarta abban, hogy rögtön az első fordulóban, a Brescia ellen csereként beállva két góljával megnyerje a meccset a csapatnak. Az Internél továbbra is csak csere maradt, és a szezon folyamán összesen nyolc alkalommal lépett pályára. Az első fordulóban szerzett két találatát már csak eggyel tudta megtoldani, az Empoli FC ellen. Ez sem volt akármilyen gól: majd a félpályáról talált be a kissé kint álló kapus felett.

 

 

A következő szezonban még kevesebb lehetőséget sem kapott Milánóban, éppen ezért kölcsönbe adták őt a Veneziának. Itt aztán folytatta a bombagólok szerzését, fél idény alatt 11 gólig jutott, nem csoda, hogy visszahívta őt az Inter. Az 1999–2000-es pontvadászatban már a milánóiak színében ért el tíz találatot, és a következő szezonban is nyolc gólig jutott, de a 2001-2002-es idény eső felét eltiltása miatt ki kellett hagynia, majd ezt követően az Interben ismét alapember lett, és kiválóan futballozott.

A válogatottban eltiltása idején is szerepelhetett, és jelentős részt vállalt abban, hogy az uruguayiak kijutottak vébére – Dél-Koreában a szenegáliak elleni 3-3-on ő értékesítette a hajrában az egyenlítést eredményező tizenegyest.

 

 

Ezzel együtt sem válogatott-, sem klubszinten nem futotta be azt a karriert, amire tehetsége predesztinálta, leginkább sérülékenysége miatt. Az Interben töltött tíz éve alatt az olasz bajnokság legjobban kereső labdarúgója lett, a 2007-es bajnoki címhez mindössze egy találattal járult hozzá – azt viszont, jellemző módon, közvetlenül szögletből érte el az Empoli FC ellen. Hiába a klubelnök, Massimo Moratti kedvence, évtizednyi „munkaviszony” után távozik Milánóból, ahol megkapta a lehetőséget, hogy a világ egyik legjobb futballistájává váljon, de nem sikerült neki. Válogatottbeli karrierje is hasonlóképpen alakult: ha éppen nem sérült, csodálatos mutatványokra képes a pályán, de az igazán nagy sikerekhez ennél több kell(ett volna).
 

Most éppen Görögországban vezet le, feleségével és gyermekeivel jól érzi magát arrafelé, mi többre vágyhatna egy majdnemszupersztár családapa?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.