mkmax 2009.04.12. 09:16

El Loco portréja

Sebastián Abreu

1976. október 17.; csatár; San Luis; 32/17

Teljes neve Washington Sebastián Abreu Gallo. Minasban született, erőteljes, tankszerű középcsatár, 193 centi, 78 kiló. Pályafutását a Defensor Sporting gárdájában kezdte. Az első csapatban 18 esztendősen mutatkozott be, az 1994-es pontvadászatban, és egy évvel később már alapembernek számított.

A szomszédos Argentínából is felfigyeltek rá, és a San Lorenzo vette meg, amelynek színeiben az 1996–97-es idényben összesen 13 alkalommal volt eredményes. Ennek köszönhetően meghívót kapott a válogatottba is, és egy meccsen pályára lépett az 1997-es Copa Américán. A következő idényt még a San Lorenzóban kezdte, és fél szezon alatt 13 gólt ért el. A bajnokság közben a spanyol RC Deportivo vette meg, és a gyengélkedő galíciai együttesben háromszor volt eredményes. Az a corunaiak a továbbiakban nem tartottak rá igényt, így megkezdődött Abreu kölcsön-időszaka.

Seba Paolával és a két kicsivel, balra Vale, jobbra Diego

 

Először a brazil Grémióba került, de itt nem ment neki a játék, csak egyszer volt eredményes. A mexikói UAG-ban viszont annál jobban szerepelt: az 1999-es inviernóban, azaz a téli bajnokságban 15, a 2000-es veranóban, azaz a tavaszi pontvadászatban 14 gólt ért el, és szerzett gólkirályi címet. 2000 nyarán visszakerült egykori klubjához, az argentin San Lorenzóhoz, ahol nem lehetett rá panasz, hiszen tízszer volt eredményes. Mégsem tartották meg, kölcsönadták az uruguayi Nacionalnak, ám ennél jobban nem is járhatott volna: itt is ontotta a gólokat, és ennek köszönhetően hosszú idő után visszakerült a válogatottba.

(törölt videó)

Épp a legjobbkor, 2002 tavaszán a barátságos mérkőzéseken kivételesen eredményes volt a nemzeti tizenegyben, a világbajnokságra így a Celeste első számú csatáraként érkezett – Japánban és Dél-Koreában azonban csapattársaival együtt nem tudott igazán maradandót alkotni. Rövidesen el is felejtették a nemzeti csapatnál, folytatta vándorlását klubról klubra, a Mexikó–Uruguay tengely mentén. A Cruz Azulban remekül ment neki a góllövés, a Nacionalban úgyszintén, az América CF-ben már kevésbé. 2005-ben uruguayi bajnok, majd az év végén, és az azt követő idényben is mexikói gólkirály, a Dorados Sinaloa színeiben.

Gólerősségével ismét felhívta magára a válogatók figyelmét, a 2006. májusi amerikai túrán tért vissza a Celestébe, azóta megint számolnak vele. A Copa előtti barátságos mérkőzéseken kitett magáért, ezzel együtt az uruk első számú csatárának Forlán számított a torna előtt, így Abreu a cserepadra szorult. Onnan beállva is veszélyesen játszott, gólt is szerzett, de Tabárez kapitány csak a Mexikó elleni bronzmeccsen vetette be a két hasonló stílusban támadó játékost egyszerre a kezdőben – egyéb körülmények miatt ekkor sem derülhetett ki, hogy ez jó ötlet-e vagy sem, Abreu gólja ellenére. Tehetsége vitathatatlan, mint ahogyan az is, hogy gyakran nem tudja megőrizni hidegvérét, és „ámokfutásba” kezd a pályán. Beceneve éppen ezért El Loco, azaz az Őrült.
 

Vale, Diego és az ikrek apu legendás 13-as válogatott mezében

 

A San Luisból nemsokára egy patinásabb mexikói klub, az UANL, becenevén Tigres vásárolta meg, onnan szerződtette le tavaly télen az argentin River Plate. Bejátszott még a buliba a nyáron egy balul sikerült jeruzsálemi kitérő (ennek a részleteire kíváncsi lennék, sejtéseim azért vannak...), majd januárban a River kölcsönadta erre a tavaszra a Real Sociedadnak. A hétvégi összefoglalóim és táblázataim rendszeres szereplője, ő a második játékosunk az Urufoci február másodikai indulása óta, aki mesterhármast tudott szerezni. És a kedvenc középcsatárom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.