A tudosítást írta: bmiky

Rossz hétvégéjük volt a kolozsvári uruknak, mindhárman vesztes mérkőzésen léptek pályára. A román bajnoki címet védő CFR a 21. fordulóban Craiován lépett pályára, és szenvedte el utóbbi három idényének legsúlyosabb vereségét az Universitateatól: a 20 ezer néző előtt lejátszott találkozón a hazaiak 4-1-re győztek. Az olténiai együttes már első támadásából betalált, a 7. percben egy vitatható büntetőből pedig már második gólját lőtte.

(törölt videó)
 

A CFR hiába uralta a meccs további részét és szépített még szünet előtt, a második félidőben a Costea-testvérek alkotta craiovai csatársor rendre lekontrázta a kolozsváriakat, s a helyzetek alapján kétszer ennyi gólt is lőhettek volna. Florin Costea kettőt, Mihai egyet szerzett végül, ehhez jött még Dorel Stoica 11-ese.

(törölt videó)

A CFR uruguayi légiósai közül ezúttal is csak Álvaro Pereira kezdett, aki gólpasszt is adott (beadását a brazil Hugo Alcántara fejelte be), és közepes játékával még az elfogadhatóan játszó kolozsváriak közé számított. Többször is próbálkozott távoli lövéssel, de ami kapura ment, az erőtlen volt. Dusan Uhrin szokás szerint a mérkőzés vége felé lecserélte, a 79. percben Ciprian Deac állt be a helyére. A találkozó után Pereira hazaindult Montevideóba, tagja lesz a Paraguay (március 28.) és Chile (április 1.) elleni vb-selejtezőkre készülő válogatottnak.

Darío Florest szünetben cserélték be, a brazil André Galiassit váltotta a védelem közepén, de képtelen volt megállítani a Costeákat, rendre elvesztette a versenyfutásokat. Agustín Viana most sem került be a nagycsapat keretébe, a harmadik ligás CFR II-ben viszont 90 percet játszott az Unirea Dés ellen hazai pályán 1-0-ra elvesztett mérkőzésen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.