Győztes gólt rúgott a hétvégén, legyen tehát ma Canobbio-portré!

Fabián Canobbio

1980. március 8.; támadó középpályás; Celta Vigo; 10/0

Teljes neve Néstor Fabián Canobbio Bentaberry. Montevideóban látta meg a napvilágot. Igazi technikás irányító, 179 centi, 75 kiló. Első klubja a helyi Progreso volt, amely általában az első és a második vonal között ingázik. A középpályást mindenesetre innen is rendszeresen meghívták a korosztályos válogatottakba, 1997-ben például szerepelt a 17 éven aluliak kontinensviadalán, és két évvel később az ifisták számára rendezett Copa Américán is részt vett. Az uruk itt kvalifikálták magukat az U20-as vébére is, ahol a többek között Carinival, Forlánnal és Chevantónnal felálló celeste végül negyedik lett, Canobbio pedig egy gólt szerzett: a brazilok elleni negyeddöntőben ő érte el a győztes találatot tizenegyesből.

Ezt követően már rendszeresen szerepelt klubjának első csapatában, 1999-ben például összesen kilenc gólt ért el a másodosztályban. A következő esztendőben ennél is eredményesebb volt, az aperturában és a clausurában is hat találatig jutott, de a Progreso így sem tudott felkerülni a legjobbak közé. Canobbiónak nem kellett a második vonalban maradnia, mert a Penarol szerződtette, ahol első évében hat találatot ért el, 2002-ben viszont összesen 16 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, és ezzel klubja második legeredményesebb játékosa volt. Mindennek köszönhetően a válogatottban is bemutatkozhatott, bár a vb-keretbe nem került be. A 2003-as aperturában háromszor talált be, míg a Libertadores-kupában két gólt ért el, de nem gyarapíthatta tovább góljainak számát a szubkontinensen, mert a Valencia CF lecsapott rá.

A Turia-partiak bajnoki címéből végül egy góllal vette ki a részét – kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy az UEFA-kupa megnyeréséhez több köze volt, mint a Primera-beli elsőséghez, a nemzetközi porondon is egy találatot ért el (a Besiktas ellen a harmadik fordulóban), a döntőben viszont nem szerepelt. A következő idényre le is passzolták a másodosztályba visszaesett Celta Vigóba, ahol az irányító azonnal alapemberré vált, és tevékenyen hozzájárult az élvonalba való visszatéréshez.

Az újoncként a 2005–2006-os idényben hatodik helyen végzett csapatot kitűnő játékkal és nyolc góllal segítette, amiben benne van a Real Zaragoza elleni duplázás és a Real Madrid elleni győztes találat is, rögtön a második fordulóban, a Santiago Bernabéu stadionban.

 

 

2006 nyarán ennek a teljesítménynek köszönhetően hívták vissza a válogatottba, ám azóta nem sok öröme telt a játékban: a Celtában ugyan végigjátszotta az idényt, de csapata megint kiesett az első osztályból, Canobbio pedig csak kétszer volt eredményes (igaz, ebből egyszer korábbi csapata, a Valencia CF elleni, 3-2-re megnyert találkozón).

 

 

Venezuelában egyénileg – rögtön az első, Peru elleni meccsen – megégett, a torna után pedig visszatért Vigóba, ahol túl jár századik mérkőzésén, és készül az újabb másodosztályú idényre.

 


 

Lejátszotta azt a bizonyos újabb idényt is, de 7 gólja nem volt elég a Celtának a feljutáshoz, 2008 júliusában felbontották a szerződését Vigóban. Így került a Real Valladolidhoz, ahol nem stabil kezdő, de valamit már letett az asztalra: ősszel a 9. fordulóban két gólt vágott a hazai, Sevilla FC elleni 3-2-n, a 11. körben pedig az ő egyetlen góljával nyert a Valladolid 1-0-ra a Real Madrid ellen. Nagyon szeret fővárosi csapatok ellen játszani, vasárnap a harmadik számú madridi gárda, a Getafe CF esett neki áldozatul.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.