Szeretettel köszöntöm ma is minden olvasómat, közülük pedig különösen azokat, akik a február 2-i indulás óta feliratkoztak az RSS-feedre, így minden nap megkapják az aktuális új bejegyzést. 100 ember nem kevés, 100 emberből akár már egy működő közösség is kialakulhat, ha megvannak hozzá a megfelelő kommunikációs csatornák.

Miért tiltottam le mégis az Urufoci indulásakor a kommentelési lehetőséget?

Nos, az online újságírás témájában egyik nagy példaképem, Bede Márton hatására. Ő fogalmazta meg még évekkel ezelőtt azt az elvet, hogy a kommentek még egyetlen blogot sem tettek színvonalasabbá, többé, jobbá, tehát feleslegesek, emellett pedig még alacsony színvonalúak, idegesítőek, zavaróak is.

Mindezt ő alkalmazza és be is tartja az összes blogján, legyen az a Menő nem menő, a Villáminterjú, a Fizikális Edukáció vagy a Khívától keletre. És ezek a blogok mind zseniálisak, érdemes végigolvasni őket az elejétől, én megtettem, illetve teszem folyamatosan.

 

Hogy épüljön akkor mégis közösség?

Van a Bede-elv mellett egy másik módszer is a blogkommentek kordában tartására, ez a Tóta W. Árpád nevéhez fűződő Worluk-módszer. Ezt Árpád röviden és világosan leírta tavaly augusztusban, kérek mindenkit, hogy olvassa most gyorsan el.

Hétfőtől ugyanis, egy életem, egy halálom, egy hét erejéig megpróbálkozunk vele, hátha összejön.

Egy kicsit edukálok előtte a miheztartás végett, aki alapvetően tisztelettudó, értelmes, komoly ember, az ezt az alsó részt nyugodtan kihagyhatja.

 

Mi nem komment?

Nem hordoz új információt, nincs célja, puszta tetszésnyilvánítás, anyázás, spam vagy egyéb, romboló hatású, avagy semleges odavetett közlés.

"Szeva Max, király a blogod, csak így tovább!"

"Szar ez a blog, hagyd abba!"

"Jó a blogod, olvasd el az enyémet is: anyámkínja.blog.hu"

"LOOKING FOR ANAL VIBRATOR? CLICK HERE!"

"Ön elégedett a bankjával? Kattintson ide és szavazzon!"

Nna, ezeket mind kapásból törölni fogom.

 

Akkor mi is a komment?

A komment új, érdekes, releváns információt közöl az adott bejegyzéssel kapcsolatban, amihez érkezik. Vagy érdemben reagál egy ilyenre. Vegyük példának a Gargano-bejegyzést. Ehhez egy jó komment lenne a következő:

"Üdv! Találtam én is egy klassz Gargano-interjút, nézzétek meg, szerintem érdemes:

https://www.youtube.com/watch?v=4RS-QdLoBHQ

Csá, Béla"

Értjük egymást és a különbséget a fentiek között, ugye?

 

No, felüdülésnek nézzük meg Luis Suárez tegnap esti UEFA-kupás gólját, tizenegyesből lőtte az Olympique Marseille-nek idegenben, jó esélye van így az 1-2-vel az Ajaxnak a visszavágón.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása