Régen volt már portré, valahogy mindig akadt valami aktuális anyag - most viszont nyugis hétvégénk van, jöjjön tehát a szélsőhátvédként a Mágus becenevet kiérdemelt Jorge Fucile bemutatása!

1984. november 19.; védő; FC Porto; 9/0

Teljes neve Jorge Ciro Fucile Perdomo, Montevideóban született. Átlagos termetű, 177 centis, 73 kilós szélsőhátvéd, a fővárosi Liverpool színeiben mutatkozott be hazája élvonalában viszonylag későn, 2005-ben. Egy szezon alatt robbant be a nemzetközi labdarúgás világába: az uruguayi ligában nyújtott teljesítménye jutalmául tavaly júniusban kimehetett a Tunéziában rendezett négyes tornára, ahol be is mutatkozott a Celestében. Már válogatott játékosként igazolt Európába, az FC Porto látott benne fantáziát – a Sárkányok az átigazolási időszak végén, augusztus utolsó napján szerződtették, eredetileg csak kölcsönbe. Gyorsan beilleszkedett a portugál bajnokságba, a nagy konkurencia ellenére a mérkőzések több mint felét végigjátszotta, bár volt, hogy edzője, Manuel Jesualdo Ferreira a megszokott jobb szélről balra vezényelte. A Sárkányok bajnoki címéhez védőmunkája mellett egy góllal is hozzájárult, két fordulóval a szezon vége előtt talált be a Nacionalnak a Dragaóban – a nyerő húzás az volt, hogy teljesen váratlanul középen tűnt fel...

 

 

Emellett a Bajnokok Ligájában is kitett magáért, a csoportkör harmadik körében, a Hamburger SV elleni hazai győzelem alkalmával mutatkozott be, és bent is ragadt a csapatban, amelyet az egyenes kieséses szakaszban a Chelsea FC búcsúztatott. Venezuelában az első két mérkőzésen még nem játszatta Tabárez, a következő négyen viszont egy percet sem hagyott ki, hozta a tőle megszokott színvonalat. Szívós bekk, az uruguayi hagyományoknak megfelelően nem „lelkizős” fajta, a széleken felfutva hatékonyan segíti a támadásokat.

Fucile azóta nyert még egy portugál bajnokságot (a 2007-2008-as idényben), a válogatottban már 21-szer lépett pályára, és továbbra is remek futballista.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása