mkmax 2009.02.18. 20:55

Hol játszik Pablo Munoz?

Lázasan fekszem dupla takaró alatt, de ez nem hagy nyugodni, úgyhogy megírom. Eszembe jutott ma a kérdés, hogy hol lehet most a korábbi válogatott Pablo Roberto Munoz Rodríguez, aki 2005 és 2007 között két teljes szezont lehúzott a Hajduk Split középpályáján, egész jól ráadásul.

Majdnem volt szerencsém élőben látni őt játszani 2005. július 27-én a Nagyerdőn Debrecenben: Harmos Zoli barátommal a vendégkapu mögött kijelölt sajtópáholyból figyeltük, ahogy a DVSC meglepetésre három gólt rúgott a teljesen indiszponált horvátoknak. Szemben az ország talán legjobb szurkolóbrigádja, a Szívtipró Ultras Debrecen, azaz a SZUD, és aznap végre találkoztam és ittam egy sört a Kövér Egérben Sándor Mihály tanár úrral, kiváló kollégánkkal is - nagy élmény volt!

Ezt a cikket írtam róla a Focivilágba, mutatom a mérkőzés összefoglalóját:

 

 

Pablo Munoz ezen nem lépett pályára, csak a még meglepőbb, 5-0-s spliti visszavágón játszott egy félidőt, aztán 2007 nyarán elhagyta a Hajdukot. Most elvileg Kínában, az FC Vuhanban tolja, de mivel nincs emberi nyelvű honlapja sem a csapatnak, sem az első osztálynak, gőzöm sincs, hogyan. Szóljon, aki tud kínaiul!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.