Ismét cikket idézek, A Serie A idei tíz legjobb igazolása címmel jelent meg egy összeállítás az [origo]-n, amelyen az első helyet Edison Cavaninak osztották ki, de még egy uruguayi légiós, a Celestén már többször emlegetett Gastón Ramírez is befért a 8. helyre:

A 20 éves uruguayi támadó középpályás az idén a Bologna egyik legjobbja, 21 meccsen hatszor volt eredményes, adott két gólpasszt, és kétszer már szerepelt a felnőtt válogatottban is. A csatárként is bevethető Ramirezért 5,5 millió eurót kapott a nyáron a Penarol.

 

A Matadorról ez olvasható az anyagban:

 

Egyértelműen a Serie A legjobb formában lévő labdarúgója. A Palermótól kölcsönben a Napoliban játszó uruguayi csatár egészen pazar teljesítményt mutatott az idén, 44 meccsen 5 gólpassza mellett 32 gólt szerzett, ezzel a második helyre vezette eddig a nápolyi csapatot, megelőzve többek között a címvédő Intert is. A bajnokságban 25 góljával vezeti a góllövőlistát, de az Európa Ligában sem tudták tartani a védők, ott 7 gólt lőtt. A két klub a szezon elején 16 millió eurós átigazolási összegben egyezett meg, ha azt nézzük, hogy Andy Carrollért a Liverpool 41 milliót fizetett, akkor Cavani szerződtetése több mint jó üzlet lehet a Napolinak.

És ha már az uruguayi légiós csatárokról van szó, jöjjön Abel Hernández! A fiatal gólvágó a hétvégén duplázott Rómában, amivel bekerült a hét világválogatottjába, a tegnap esti AC Milan-Palermo kupaelődöntőn pedig ő szerezte a vendégek második találatát - ez egy akkora balos löket lett a hosszú felsőbe, hogy a csapattársak is alig hitték el, nemhogy az ellenfelek:

(törölt videó)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása