A dél-koreaiak elleni szoros meccs után a Celeste Ghánával mérkőzött a legjobb négy közé jutásért és előre kevesen számítottak rá, hogy ez a több mint 120 perces összecsapás lesz az egész torna talán legizgalmasabb és mindenképpen legtöbbet vitatott mérkőzése.

Ahhoz kétség sem fért, hogy játéktudásban Tabárez mester csapata a nyerő, mint ahogy a pillanatnyi forma is Uruguay felé billentette a mérleget: míg Forlánék megnyerték a csoportjukat, Ghána éppen csak továbbcsúszott Németország mögött, pusztán gólkülönbéggel megelőzve Ausztráliát. Az első egyenes kieséses meccsükön aztán intenzíven szenvedtek az Egyesült Államok ellen 120 percen át – ráadásul négy mérkőzésükön összesen négy gólt rúgtak, abból hármat Asamoah Gyan, tehát az sem volt kérdés, kire kell majd leginkább vigyázni védekezésben.

Ami azonban még a Stade Rennes csatáránál is veszélyesebbnek tűnt a meccs előtt az az, hogy kis túlzással egy egész – méghozzá a rendező – kontinens állt a ghánaiaknak mögött.

Uruguay–Ghána 1-1 (0-1, 1-1) – 11-esekkel 4-2
2010. július 2., Johannesburg, Soccer City stadion, 84 017 néző, vezette: Benquerença (portugál).
Uruguay: Muslera – M. Pereira, Diego Lugano (Scotti, 38.), Victorino, Fucile – Á. Fernández (Lodeiro, 46.), D. Pérez, Arévalo, Cavani (Abreu, 76.) – Forlán, Luis Suárez. Szövetségi kapitány: Tabárez.
Ghána: Kingson – Sarpei, Pantsil, John Mensah, Vorsah – Inkoom (Appiah, 74.), Annan, K. Asamoah, Muntari (Adiyiah, 88.), K. P. Boateng – Asamoah Gyan. Szövetségi kapitány: Rajevac.
Gólszerző: Forlán (55.), ill. Muntari (45+2.).
Sárga lap: Fucile, D. Pérez, Arévalo, ill. Sarpei, Pantsil, John Mensah.
Kiállítás: Luis Suárez (121.).


 


Az első félidő borzasztóan sikerült a Celeste számára: előbb megsérült a védelem vezére, Diego Lugano, majd az agyatlan Sulley Ali Muntarinak a Kígyó térről megeresztett lövését nézte be szerencsétlen Muslera. Itt jegyzem meg, hogy a legnagyobb írói teljesítményt a 2010-es világbajnokság kapcsán egyértelműen a Muntari VB naplója című blog szerzője nyújtotta, gratulálok hozzá, alapmű, minden szava arany, booooya!


 

Visszatérve a találkozóra, az volt az uruguayiak szerencséje, hogy az ellenfél kapusa, Richard Kingson sem tartozik posztján a világ élvonalába: egy rosszul felállított sorfallal, rossz helyezkedéssel és egy szép Forlán-csavarással a második félidő elején meglett az egyenlítés. A győztes gól azonban nem akart összejönni egyik csapatnak sem, pedig a ghánai játékosok a 120 perc alatt 26-szor próbálkoztak lövéssel, miközben 12 uruguayi szöglet veszélyezette a kapujukat. (a meccs hivatalos statisztikái itt olvashatók) És akkor a 121. percben, a hosszabbítás hosszabbításában jött ez a jelenetsor, amire egyszerűen nincsenek jó szavak: érzések vannak csak, nagyon-nagyon vegyesek.



 

 

Aztán pedig a tizenegyesek a két cserehátvéddel, Scottival és Victorinóval, akik normál esetben a pályán sem lettek volna, a kettőt fogó Muslerával és persze a csereként beállt El Locóval.



 

 

A csoda és az öröm pillanatai, Uruguay a világ négy legjobb csapata között!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AkovácsApéter 2011.02.17. 23:56:20

Gusztustalannak éreztem, mennyire azt akarta mindenki, hogy afrikai csapat jusson a négy közé. Véleményem szerint Luisito kezezése miatti irgalmatlan cirkusz és műbalhé is emiatt volt és van még ma is, holott hasonló jeleneteket én már személyesen is láttam egy csomót, azokat mégsem fújta fel senki.
Állítom, hogy az igazságtalanságtól fuldokló-öklendező ghánai és egyéb fair-play lovagok ugyanazt tették volna, mint Suarez, feltéve ha van olyan jó reflexük.
Éljen Luisito, Viva La Celeste!
süti beállítások módosítása