Már nemcsak Palermo és Nápoly, de egész Olaszország leesett állal figyeli, amit Edison Cavani ebben az idényben művel – a hétvégén csak az AS Roma szurkolói dühöngtek azon, hogy a Napoli a Matador két góljával legyőzte a csapatukat az olimpiai stadionban.

(törölt videó)

Rajta kívül még egy topligás gólszerzőnk akadt, Álvaro González a Brescia-Lazión szerzett vezetést a rómaiaknak egy szép fejessel, azon a találkozón is 2-0-s vendégsiker született. Ahogy az olasz kommentátor is közli, ez volt a középpályás első gólja a Serie A-ban.

(törölt videó)

Negyedik gólunkat a görög Ergoteliszben szereplő csatár, Sergio Leal rúgta: csereként beállva kiharcolt, majd belőtt egy 11-est hazai pályán az AO Kavala ellen, ezzel nyert csapata 2-1-re. Nagy játék!



 

 

Hogy ne csak a szépre emlékezzünk erről a hétvégéről, néhány kellemetlenebb eseménysort is ide kell biggyesztenem. Damián Frascarellit, a ciprusi APOP Kinírasz Péjiasz kapusát például 1-1-nél kiállította a játékvezető a 86. percben az Alki Larnaka elleni haza találkozón, néhány perccel később a vendégek begyötörték a győztes gólt. Az Atlético Madridban ezalatt a két Diego egyre mélyebbre süllyed: Godínt kiállították a Valencia elleni hazai vesztes meccsen, Forlán „csak” egy sárga lapot kapott, viszont 1-1-nél kihagyott egy tizenegyest, hogy aztán a végén az ellenfél rúgja be azt a győztes gólt, amit neki kellett volna. Valami nagyon nem stimmel annál a csapatnál, de nem hiszem, hogy éppen a két uruguayi felejtett volna el focizni tavaly óta... Olivera és Giacomazzi sem bírták idegekkel a szicíliai idegenbeli vereséget, a hosszabbításban előbbi sárga, utóbbi piros lapot kapott a 3-2-re végződött Catania–Lecce mérkőzésen.

Amúgy ha Izrael lehet Európa, akkor tőlem Ausztrália is, holnap tehát ott lesz a táblázatban Francisco Usúcar az Adelaide Uniteddel – főleg, hogy a középpályás a legutóbbi, Melbourne Victory ellen 2-1-re megnyert mérkőzést is végigjátszotta, amivel a csapat megerősítette harmadik helyét a tabellán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AkovácsApéter 2011.02.15. 13:47:58

És a Napoliból megint csak ki kell emelni Garganot, aki a csapat motorja, szerintem Cavani, Lavezzi és Maggio mellett tartósan a legjobb játékosa.
süti beállítások módosítása