Komoly hasonlóság mutatkozik a legutóbbi és a mostani hétvége között, abban mindenképpen, hogy két olasz góllal kezdem az összefoglalót. Az viszont aggasztó, hogy hiába keresem, több videót nem tudok mutatni, még a mexikói bajnokságból sem. A következő forduló csak jobb lehet!

A négyfős bolognai uru-kolóniából ezúttal a - finoman fogalmazok - nagyon ügyes Gastón Ramírez talált a kapuba, mégpedig honfitársa, Muslera kárára, a Bologna FC–SS Lazio mérkőzésen a hazaiaknál három, a vendégeknél két uruguayi játékos lépett pályára.



A címben említett Cavani ezúttal Rudolf Gergely új csapatának, a Barinak köszönt be a meccs hajrájában, eldöntve ezzel a meccset a vendégek javára. Lavezzivel párban megoldották a feladatot...

(törölt videó)

Hogy maradjunk a magyar vonatkozásnál, Kiss Zoltán a DVSC-től a Panszerraikoszba igazolt, és már a hétvégén együtt játszott Pablo Álvarezzel – kár, hogy hazai pályán 1-0-ra kikaptak a szintén nem túl acélos Atromitosztól. Ez és minden más a táblázatban.

 

NÉV

POSZT

CSAPAT

ELLENFÉL

o/i

EREDMÉNY

JÁTSZOTT

GÓL

 

 

 

 

 

 

 

 

Albín, Juan

AM

Getafe CF

RCD Espanyol

o

1-3

cs., 63.

 

Alonso, Matías

FW

Granada CF

Recreativo Huelva

o

2-1

 

 

Álvarez, Palbo

DC

Panszerraikosz

Atromitosz

o

0-1

90

 

Amodio, Nicolás

MC

Portogruaro

Vicenza

o

1-0

 

 

Barreto, Gonzalo

MC

SS Lazio

Bologna FC

i

1-3

 

 

Bizera, Joe

DC

Maccabi Petach Tikva

Bnei Sakhnin

o

1-2

k., 71.

 

Boghossian, Joaquín

FW

Red Bull Salzburg

 

 

 

 

 

Bogliacino, Mariano

MC

Chievo Verona

Genoa CFC

o

0-0

k., 70.

 

Britos, Miguel Ángel

DC

Bologna FC

SS Lazio

o

3-1

90

 

Cabrera, Leandro

DC

Recreativo Huelva

Granada CF

i

1-2

 

 

Cáceres, Martín

DC

Sevilla FC

Levante UD

o

4-1

 

 

Canobbio, Fabián

AM

Larissza

AO Kerkyra

i

0-1

 

 

Castro, Gonzalo

MR

RCD Mallorca

Real Madrid

i

0-1

90

 

Cavani, Edison

FW

SSC Napoli

Bari

i

2-0

90

1

Cetraro, Fabrizio

DC

Alki Larnaca

AEK Larnaca

i

2-0

 

 

Chevantón, Ernesto Javier

FW

US Lecce

Fiorentina

i

1-1

 

 

Diego Lugano

DC

Fenerbahce SK

Antalyaspor

i

1-0

90

 

Diego Pérez

MC

Bologna FC

SS Lazio

o

3-1

90

 

Diogo, Carlos

DR

Real Zaragoza

RC Deportivo

o

1-0

90

 

Eguren, Sebastián

MC

Sporting Gijón

Atlético Madrid

o

1-0

90

 

Fernández, Sebastián

FW

Málaga CF

Valencia CF

i

3-4

cs., 69.

 

Forlán, Diego

FW

Atlético Madrid

Sporting Gijón

i

0-1

90

 

Fornaroli, Bruno

FW

UC Sampdoria

Juventus FC

o

0-0

 

 

Fucile, Jorge

DL

FC Porto

Beira-Mar

i

1-0

 

 

García, Gonzalo

MC

FC Groningen

FC Twente

o

1-2

k., 72.

 

Gargano, Walter

MC

SSC Napoli

Bari

i

2-0

k., 83.

 

Giménez, Henry

FW

Bologna FC

SS Lazio

o

3-1

 

 

Giacomazzi, Guillermo

MC

US Lecce

Fiorentina

i

1-1

k., 93.

 

Godín, Diego

DC

Atlético Madrid

Sporting Gijón

i

0-1

 

 

González, Ignacio

AM

Levante UD

Sevilla FC

i

1-4

 

 

González, Álvaro

WR

SS Lazio

Bologna FC

i

1-3

cs., 52.

 

Granoche, Pablo

FW

Chievo Verona

Genoa CFC

o

0-0

 

 

Grossmüller, Carlos

MC

US Lecce

Fiorentina

i

1-1

cs., 93.

 

Guastavino, Diego

FW

SK Brann

 

 

 

 

 

Gunino, Adrián

DC

Toulouse FC

 

 

 

 

 

Hernández, Abel Mathías

FW

US Palermo

Brescia

o

1-0

 

 

Ifrán, Diego

FW

Real Sociedad

Villarreal CF

i

1-2

 

 

Iván Alonso

FW

RCD Espanyol

Getafe CF

i

3-1

cs., 89.

 

Lago, Alejandro

DC

Rosenborg BK

 

 

 

 

 

Lamas, Andrés

DC

Recreativo Huelva

Granada CF

i

1-2

90

 

Leal, Sergio

FW

Ergotelisz

Arisz Szaloniki

o

0-0

cs., 67.

 

Luis Suárez

FW

Ajax Amszterdam

FC Utrecht

i

0-3

 

 

Martínez, Jorge

FW

Juventus FC

UC Sampdoria

i

0-0

cs., 84.

 

Miglionico, Leonardo

DC

Livorno

Albinoleffe

o

1-2

90

 

Montelongo, Bruno

DR

AC Milan

Cesena

o

2-0

 

 

Munúa, Gustavo

GK

Levante UD

Sevilla FC

i

1-4

 

 

Muslera, Fernando

GK

SS Lazio

Bologna FC

i

1-3

90

 

Olivera, Rubén

AM, FW

US Lecce

Fiorentina

i

1-1

90

 

Pablo García

DM

PAOK FC

Skoda Xanthi

o

2-1

 

 

Pandiani, Walter

FW

CA Osasuna

UD Almería

i

2-3

 

 

Pereira, Álvaro

D, M

FC Porto

Beira-Mar

i

1-0

 

 

Pereira, Maximiliano

DR, MR

Benfica

Nacional

o

4-2

90

 

Pintos, Pablo

DC

Getafe CF

RCD Espanyol

o

1-3

 

 

Ramírez, Gastón

MC

Bologna FC

SS Lazio

o

3-1

k., 83.

1

Rodríguez, Cristián

AM, FW

FC Porto

Beira-Mar

i

1-0

cs., 87.

 

Ruíz, Enzo

DC

Grasshoppers

 

 

 

 

 

Silva, Marcelo

DC

UD Almería

CA Osasuna

o

3-2

90

 

Stuani, Christian

FW

Levante UD

Sevilla FC

i

1-4

cs, 65.

 

Suracco, Juan

MC

Livorno

Albinoleffe

o

1-2

cs., 46.

 

Urretavizcaya, Jonathan

WL

RC Deportivo

Real Zaragoza

i

0-1

 

 

Valdez, Carlos

DC

Siena

Reggina

i

0-0

 

 

Viera, Sebastián

GK

Larissza

AO Kerkyra

i

0-1

 

 

Yantorno, Fabián

AM

Hartlepool United

Peterborough United

i

0-4

 

 

Zalayeta, Marcelo

FW

Kayserispor

Istanbulspor Buyuksehir

o

3-2

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AkovácsApéter 2011.01.25. 21:33:02

Nem tudom, meddig tart ki Matador jó formája, de bízom benne, hogy minimum a 2014-es vébéig :)
süti beállítások módosítása